Rétvári Bence szerint új stratégiára van szüksége a Fidesznek, ha ismét nyerni akar a választáson
A Belügyminisztérium államtitkára úgy vélte, már nem elég a személyes jelenlét és a kopogtatás, erősödni kell az interneten is.
A Belügyminisztérium államtitkára úgy vélte, már nem elég a személyes jelenlét és a kopogtatás, erősödni kell az interneten is.
Bár a miniszter szerint a Tisza-vezér Mészáros Lőrinc fenekéből nyalta ki a 10 fillért, a NER még a nagyon fideszes Pátyon is védekezni kényszerült. Lázár keményen beleszállt Varga Juditba is.
Hol fizikai, hol jogi, hol politikai eszközökkel vadásznak a békepárti politikusokra – állította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Marcaliban egy lakossági kampányfórumon.
Szerinte ennek a választásnak tétje van, ez most nem szimpátiaszavazás.
A fórumon a szlovéniai Andrada képviselői nem, de Aradszki András, a kerület KDNP-s országgyűlési képviselője részt vett.
Sóskúton szerdán este több százan gyűltek össze tiltakozni az Andrada akkufeldolgozója ellen.
A beruházó céget idén hozhatták létre, hátteréről alig tudni valamit.
Kedden szavazott az ácsi képviselőtestület arról, mikor tartsanak lakossági fórumot a település délnyugati határába tervezett katódgyárról: októberre tűzték ki. Az ülésre sok helyi civil is kíváncsi volt.
Nincs még elég információ a katódgyárral kapcsolatban, ezért később szeretnék megtartani az arról szóló lakossági fórumot Ácson. A soron következő testületi ülésen dönthetnek arról, hogy visszavonják-e a fórumról szóló korábbi határozatot.
Feszült hangulatú lakossági fórumon csaptak össze Fóton a polgármester és a lakók, miután Szijjártó Péter tényként közölte, amit egyébként már lehetett tudni: akkuüzem épül a településen. A fideszes városvezető azt mondta, derült égből lórúgásként élte meg, hogy akkumulátorgyár lesz az eladott földeken, az önkormányzat még pert is indított a beruházás ellen. A helyieket viszont nem érdekelte mindez, azt mondták, a polgármester csak egy bábu, és úgyis az lesz, amit Orbán mond.
A Népszava beszámolója szerint csütörtökön a településen lakossági fórumot tartottak, azonban sem a település fideszes polgármestere, sem a fideszes országgyűlési képviselő nem volt hajlandó elmenni erre.
Reggel Varju László köszöntőjére ébredtek a csongrádiak.
Európa legnagyobb akkugyára épülhet Debrecenben, de az ott élőknek nincs lehetősége megakadályozni a beruházást. Legalábbis a hétfői közmeghallgatáson nem derült ki, hogy akár egy kis halvány reménysugár is lehetne a beruházás megakadályozására, vagy legalább a költöztetésére.
Az ukrán háború okairól és következményeiről, valamint a “balfék” Európáról is beszélt Kövér László egy budafoki lakossági fórumon, ahol majdnem elénekelt egy Európa Kiadó-számot, de mégsem. Az 1-es számú Fidesz-párttagkönyv tulajdonosa elárulta, miért kedveli Horn Gyulát, és miért nem a “simogatós” telefonokat, valamint előkerült egy régi történet Áder Jánosról és Szájer Józsefről is.
A szomszédban zajló építkezés miatt egy józsefvárosi ház értéke 150 millió forinttal csökkent. Pikó András polgármester fog tárgyalni az építtetővel a kártérítésről.
Az a lényeg, hogy az unokáké legyen az ország.
Undorító, csoda, hogy még nem verték meg – mondta a Pest Megyei Közgyűlés elnöke és a Magyar Közút Zrt. Pest megyei igazgatója Bodnár Zsuzsáról egy lakossági fórumon.
A település vezetését most az alpolgármester vette át, aki júliusban maga is le akart mondani.
Megnéztük, milyen csepeli fórumot tart két ellentétes nagyágyú: a Soros-tervben hívő Németh Szilárd és az abban nem hívő Pintér Sándor. A legkevesebb szó természetesen Csepelről esett, bár Pintér próbált mindent kontextusba helyezni: Csepel is szépül a közmunka miatt, és ott is járnak az új tűzoltóautók.
Még a város fideszes képviselőjének kampányfórumán is részt kellett venniük egy miskolci magánklinika dolgozóinak, a felháborodott alkalmazottak nem ellenkezhettek, belengették nekik az elbocsátást.